BESZÉLGETÉS A HÉT KERESKEDŐJÉVEL,

MOLNÁRNÉ ASBÓTH KATALINNAL

 

-         Katalin, igaz, hogy te is egy régi piacos családból származol?

-         Igen, igaz. A dédmamám a Borostyán melletti régi piacon árusított különböző magokat. Még ma is emlékszem, ahogy mérte őket a papírtölcsérekbe, amiket kisgyerekként nekem is kellett hajtogatnom. A nagymamám zöldségeket árusított, apukám pedig helypénzszedő volt.

 

-         Hát, akkor a véredben van a kereskedés! Nem is álmodtál soha semmi másról?

-         Dehogynem. Tolmács szerettem volna lenni, szerettem az idegen nyelveket, a francia és a portugál nagyon vonzott, de sajnos nem sikerült bekerülnöm az egyetemre.

 

-         Hogyan folytattad mégis a családi hagyományt?

-         Jómagam 32 éve vagyok a Piacon, tehát 1991 óta. Akkoriban a férjem munkahelye megszűnt és adódott, hogy ketten együtt ezt csináljuk, hiszen közben lett két fiúnk, szép családunk, amiről gondoskodnunk kellett.

 

-         És a fiaitok? Ők hogyan képzelik el az életüket?

Arra ügyeltünk, hogy mindkettőjüknek legyen diplomája és maguk dönthettek arról, hogy végül mivel foglalkoznak, miben találják meg a boldogságukat. A nagyobbik fiunk végül más irányba indult, a kisebbik fiunk pedig itt van velünk a Piacon, bár neki is széles az érdeklődési köre. Például nagyon ügyesen tekézik pici gyerekkora óta, neki ebben (is) szép sikerei vannak.

 

-         Hogyan alakul nálatok egy év, bepillanthatunk egy kicsit a mindennapjaitokba?

-         Ahogy látod, szezonális zöldségeket és gyümölcsöket árusítunk, nagyjából húsvéttól mindenszentekig. Évtizedek óta megvannak a sárgabarack, dinnye stb. jól bevált termelőink, akiktől szívesen vásárolunk. A törzsvásárlóink döntő többsége, ahogyan mi is, ragaszkodunk ezen megszokott kiváló minőséghez.

 

-         És a szezonon kívül?

-         Húsvét előtt egy hónappal kezdjük árusítani a szezonális húsvéti termékeket, csoki tojásokat; a mindenszentek előtt mécseseket és saját készítésű sírtálakat és kosarakat, karácsony előtt pedig egyedi készítésű karácsonyi dekorációs kellékeket és gyertyákat. Ezeket a szezonális termékeket mindannyian nagyon szeretjük árusítani. Az évet pedig a téli hónapokban pihenéssel töltjük, de akkor is minden nap a megszokott hajnali 4-kor kelünk. Ez már tényleg a vérünkben van, nemcsak a kereskedés.

 

-         Hogyan tovább? Mik a terveid?

-         Van egy 3 éves unokánk a nagyobbik fiunk révén, neki szeretnénk a jövőben minél több időt szentelni, remélve azt, hogy majd bővül még a család több unokával is. Nekik már nem kell majd papírtölcsért hajtogatniuk…-)

 

-         Szívből kívánom, hogy így legyen!

-         Nagyon köszönöm. 

Széchenyi 2020
A weboldal sütiket használ annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Bővebben