BESZÉLGETÉS A HÉT KERESKEDŐJÉVEL,
SZÁJER JÓZSEFFEL
- Józsi, ha nem tudnánk, hogy a tieid ezek a sírdíszek, akkor is felismernénk őket a stílusukról, egyediségükről, igaz?
- Örülök, ha így látod, hiszen egész életemben mindig fontos volt számomra az alkotás, hogy valami újat készítsek, valami mást.
- Hogyan kezdődött a történeted a virágokkal?
- Édesanyám a kezdetek óta itt árusított a Piacon. 1975-ben az elsők között volt, aki a Vásárcsarnok megnyitásakor bejött árusítani. Aztán elkelt neki a segítség és 1978 óta én is itt vagyok. 1981 óta önálló vállalkozóként, de mindig is egymás mellett árusítottunk, egymást segítettük. Szinte pontosan ugyanezen a helyen, ahol most is vagyok.
- A virág szakma elég széles, te mire specializálódtál az évek során?
- Több mindennel foglalkoztam a virágokkal kapcsolatban. Egy időben például szárazvirág kötészetet csináltam. Büszkeséggel töltött el, hogy a külföldön élő magyarok, amikor hazalátogattak, vitték magukkal Amerikába, Ausztráliába, ki hol élt.
- Majd volt egy időszak, amikor menyasszonyi csokrok készítésével foglalkoztam, sőt a menyasszonyi autót is díszítettem. Sokan nem akarták elhinni, hogy elhinni, hogy én magam készítem őket. Úgyhogy mondtam a megrendelőimnek, hogy jöjjenek és nézzék meg, hogyan csinálom. És jöttek, és egyre többen tőlem rendelték a csokrokat…
- Jól látom, hogy izlandi zuzmós képeid is vannak?
- Igen, ahogy említettem, igyekszem mindig valami újat kipróbálni. Tényleg Izlandról való a zuzmó. Előnye, hogy nem kell vele úgymond törődni, nem lesz poros stb. Viszont lehet belőle 3D-s képeket készíteni.
- Most pedig a Mindenszentek közeledtével szezonja van a sírdíszeknek. Miben más a tiéd?
- Egyrészt az idén LED-es sírdíszeket készítek, ha folyamatosan ég, 2-3 hétig is kitart. Másrészt készítek ún. tálas sírdíszeket is. Ennek előnye, hogy nem borul fel, szépek, mutatósak és tartósak.
- A koszorú szezonon kívül milyen virágokkal foglalkozol?
- Szeretem az évelőket és az örökzöldeket. Úgy vettem észre, hogy mostanában változott a virágültetési kultúra. Egyre többen keresik az évelőket. Tavasztól kezdve virágtálakat készítek évelőkből, örökzöldekből. Nagyon közkedveltek. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a hobbim egyben a munkám is. Szeretem a szépet, szeretem a természetet. És van még egy nagyon fontos dolog számomra: a családom. Imádom a gyerekeimet, imádom az unokáimat.
- 44 év a Piacon, nem kis idő… Mik a terveid a jövőre vonatkozóan?
- Természetesen folytatom, jövök újdonságokkal, folyamatosan bővítem a kínálatomat.
- Úgy látom, hogy az alkotás öröme mindig megújít, legyél Te az Örökifjúnk, BLUMENBOY!