Horváth Zoltán

Cím:

Műszaki pályát hagyott ott a piacozásért – így lett Horváth Zoltánból paprikaszakértő Már diákként magával ragadta a standok közötti nyüzsgés, később pedig a biztos műszaki pályát is otthagyta azért, hogy főállású termelőként folytathassa azt, amit igazán szeret. Horváth Zoltán neve évtizedek óta összefonódik a szombathelyi piaccal. Horváth Zoltán neve évtizedek óta összefonódik a szombathelyi piaccal. Már diákként magával ragadta a standok közötti nyüzsgés, később pedig a biztos műszaki pályát is otthagyta azért, hogy főállású termelőként folytathassa azt, amit igazán szeret. Hetvenhárom évesen sem tudná elképzelni az életét munka, tervezés és a vásárlókkal folytatott beszélgetések nélkül. A szombathelyi piac arcai: Horváth Zoltán Még diákként állt be a pult mögé a régi szombathelyi piacon, nagymamájának segített árulni. Már akkor érezte, hogy ez lesz az ő világa: szerette a mozgást, a nyüzsgést, az embereket, és azt, hogy szinte minden vásárlóval lehetett váltani néhány szót. Mint mondja, mindig jó beszélőkéje volt, könnyen megtalálta a hangot az emberekkel, és már fiatalon megtapasztalta azt is, hogy egy jó kereskedő nem pusztán árut kínál. A vásárlókat meg kell szólítani, figyelni kell rájuk, és tudni kell, mire van szükségük. Abban az időben a piac szerepe egészen más volt, mint napjainkban - meséli. Az üzletekben még nem lehetett egész évben friss zöldséghez jutni, ezért az emberek a piacon szerezték be a befőzéshez, fagyasztáshoz és a téli hónapokra szükséges alapanyagokat. A lecsószezon valóban szezon volt: paprikából, paradicsomból és más zöldségekből akkor kellett bespájzolni, amikor megtermett. Zoltán közben műszaki pályára készült, technikusként végzett, majd Budapesten tanult tovább főiskolán, végül hazatért, és 1975-ben munkába állt. A fizetése akkoriban havi kétezer forint volt, ezért a főállása mellett továbbra is termelt és piacozott. Hajnalban dolgozott a kertben vagy a piacon, majd ment a munkahelyére, délután pedig újra várta a föld. Egy idő után azonban választania kellett. – Egy fenékkel két lovat megülni nem lehet – fogalmaz sajátos humorával. 1982-ben lett főállású őstermelő. A döntéshez felesége támogatása is sokat jelentett, később pedig édesanyja is rendszeresen segített az árusításban. Kezdetben salátát termesztett, méghozzá nem is kis mennyiségben: egy szezonban tíz-tizenegyezer fej is kikerült a földjéről. Volt olyan piaci nap, amikor háromszor fordult áruért, és összesen ötszáz-hatszáz fej salátát adott el. A termelői élet azonban nemcsak sikerekből állt. A csernobili atomkatasztrófa idején éppen tizenegyezer fej salátája várta a vásárlókat, ám az emberek a hírek hatására szinte semmilyen friss terméket nem mertek megvenni. A teljes termést ki kellett szedni és megsemmisíteni. Zoltánt az ilyen kudarcok sem törték meg. – Az ember akkor megy előre, ha jobbról-balról kap néha egy-egy pofont. Attól halad szépen egyenesen – vallja. Szerinte az élettapasztalat tulajdonképpen a kudarcok összessége: mire az ember megtanulja, hogyan kell jól csinálni valamit, előbb azt is meg kell tapasztalnia, hogyan nem szabad. Magától tanulta a szakma csínját-bínját A kertészkedést nem iskolában tanulta, hanem figyelt, kérdezett, utazott, és mindenütt azt nézte, hogyan dolgoznak mások. Az Alföldön például megtapasztalta, mennyire eltérő módon viselkedik a homokos talaj a vasi földhöz képest. Ezekből a megfigyelésekből született meg benne az elhatározás, hogy paprikatermesztéssel is komolyabban foglalkozni kezd. Fóliasátrakat és üvegházakat épített, és volt idő, amikor több ezer palántával dolgozott. A paprikák világának igazi szakértőjévé vált. Nemcsak azt tudja, melyik fajta mikor terem vagy milyen gondozást igényel, hanem azt is, melyiket érdemes választania annak, akinek például érzékenyebb a gyomra. A termelést később Dozmatra helyezte át, ahol korábban műveletlen, jó minőségű földön alakította ki gazdaságát. A növényeket kútvízzel öntözi, elkerüli a vegyszereket és különösen büszke arra, hogy pontosan tudja, honnan származik az áru, amelyet a vásárlóknak kínál. A bizalom számára mindennél fontosabb – Senkit nem csapnék be. Annak nem lenne értelme, mert akkor a vásárló nem jönne vissza – mondja. Horváth Zoltánhoz azonban nemcsak azért térnek vissza az emberek, mert frissek és gondosan válogatottak a paprikái, paradicsomai és zöldségei. A standjánál mindig jut idő egy kérdésre, egy jó tanácsra vagy néhány kedves szóra is. Sok vásárló számon tartja, mikor érkezik, és ha nincs a megszokott helyén, érdeklődnek utána - ez számára a legszebb az egész "piacozásban". – Szeretem, hogy beszélgethetek az emberekkel. Szeretem nézni a szép sorokat, a gyönyörű termést. Jó érzés, amikor megjelenik az ember munkájának a gyümölcse, és keresik, számon tartják – meséli. Bár már 73 éves és nyugdíjas, esze ágában sincs teljesen leállni. Azt mondja, számára az lenne a legrosszabb, ha semmit sem kellene csinálnia, nem bírja a semmittevést. Folyton azon jár az esze, mit lehetne még kipróbálni, milyen új fajtát érdemes ültetni, hogyan lehet fejlődni. Most is szívesen megy ki a kertbe, tesz-vesz, dolgozik, és mindig talál magának feladatot. Forrás: VAOL.hu

I. csarnok

őstermelő zöldség-gyümölcs