Bagonyai Ferencné
Cím:
A nagymama még a fején cipelte az árut Szombathelyre: generációk óta piacozik a kanizsai család
Több mint négy évtizede járnak Nagykanizsáról a szombathelyi Vásárcsarnokba árulni. A szombathelyi piac arcai sorozatunk következő részében a Bagonyai család kerül a középpontba.
Hajnali háromkor kelnek, Nagykanizsáról járnak be a szombathelyi piacra, a standjuk pedig évtizedek után is tele van nevetéssel, nyüzsgéssel és élettel. Ők a Bagonyai család, akikről elsőként a szerethető és a dolgos jelzők jutnak az eszünkbe. A piacozás náluk generációkon át öröklődő életforma és annak ellenére, hogy nem helyiek, ma már teljesen hozzátartoznak a piachoz.
A szombathelyi piac arcai: a Bagonyai család Nagykanizsáról
A szombathelyi piacon sokan csak úgy emlegetik őket: „a kanizsaiak”. A család idősebb tagjai már 44 éve ugyanabban a ritmusban élnek: hajnal háromkor kelnek, bepakolják a portékát, majd elindulnak Nagykanizsáról Szombathelyre. Másfél órás út után fél 6 körül érkeznek meg a piacra, kipakolják a palántákat, elrendezik az árut, és kezdődhet a nap.
– A biológiai óránk már teljesen beállt, sokszor ébresztő sem kell – mondják nevetve.
Régen még ennél is korábban indultak, évtizedekkel ezelőtt ugyanis nem volt fix helye senkinek a piacon: aki hamarabb érkezett, az kapta a jobb standot. A generáció legfiatabb tagja Horváthné Bagonyai Bernadett, akinek a piacozás nem egyszerű munka, hanem családi örökség: dédmamája, nagymamája és édesanyja is a Borostyánkő Áruház melletti piacon árusított, 1975-ben költöztek be a Városi Vásárcsarnokba.
– Kanizsán is próbálkoztunk, de ott nagyon sok volt a termelő, nem igazán volt helyünk. Aztán elkezdtünk Szombathelyre járni, és itt ragadtunk. Szeretünk itt lenni. – mesélték.
A nagymama fején a kosárral
A család története azonban még ennél is régebbre nyúlik vissza. Bernadett nagymamája még vonattal járt árulni: kosárban, a fején hozta az árut Nagykanizsáról, sőt volt, hogy az állomáson aludt, csak hogy elérje a hajnali vonatot. Sokszor már itt eladta az áru felét, így legalább kevesebbet kellett cipelnie - idézte fel Bernadett.
A Bagonyai család azóta is Nagykanizsán él, ott nevelik a növényeket is. A ház mögötti kerttől egészen a szántóföldig összesen 16 fóliasátorban dolgoznak. Tavasszal zöldségpalántákat, ősszel árvácskát és krizantémot nevelnek.
A kertészet náluk generációk óta összetartja a családot, mindenki segít mindenkinek, együtt dolgoznak, együtt járnak piacra, és ez az összetartás és közelség a standjuk hangulatán is érződik.
Bernadett felidézte a kezdeteket, már gyerekként is beszállt a családi munkába.
– Emlékszem, gyerekként az árvácskát kapáltam, miközben láttam az udvarról, hogy a többi gyerek játszik. Akkor nem szerettem annyira, de mára ez teljesen megváltozott, el sem tudnék képzelni mást – mondja mosolyogva.
Folyamatosan dolgozni kell
Náluk szinte egész évben akad munka. Már januárban elkezdik az ültetést, a palántaszezon júniusig tart, utána kezdődik a krizantémültetés, nyáron azt gondozzák, majd a mindenszenteki időszak következik koszorúkkal és virágokkal. Decemberben még rendet raknak a kertben, aztán karácsonykor végre egy kicsit fellélegezhetnek. A család szerint itt nincs megállás, a növények folyamatos törődést igényelnek. – Édesapám mindig azt mondta: a palánta olyan, mint egy kisgyerek. Állandóan foglalkozni kell vele - mondja Bernadett.
Ők is tapasztalják a változó vásárlói szokásokat: mint meséli Bernadett, régen sokkal több paprikapalántát kerestek az emberek, ma már inkább a különleges paradicsomfajták népszerűek. Míg korábban szinte egyféle paradicsom létezett, ma számtalan variációt keresnek a vásárlók: gömbölyűt, körte alakút, szilvaparadicsomot vagy éppen zölden érő különlegességeket. A legnépszerűbb továbbra is a koktálparadicsom. Általában a vásárlók mondják el nekik, mire lenne igény és ők alkalmazkodnak ehhez.
A temetői virágkultúra is sokat változott szerintük. Régebben sokkal több árvácska fogyott, ma már egyre többen választanak teljes sírkőburkolatot, mert kevesebb idő jut a sírok gondozására. Amit még észrevettek, hogy a régi vásárlók közül sokan eltűntek, főként az idősebb generáció tagjai közül. Van, akivel még összefutnak a piacon egy baráti beszélgetésre, de már nem kertészkednek vagy a gyerekeik nem engedik nekik a nehezebb, kinti munkát.
- Bár napi 12-14 órát is dolgoznak, mégsem panaszkodnak. Szeretik a természet közelségét és azt, hogy szabadabban oszthatják be az idejüket.
– Sokan kérdezik, hogy lehet ezt minden nap bírni. Ilyenkor csak azt mondjuk: ezt kell csinálni. Elfáradunk, persze, de végig tudjuk csinálni - mondja Bernadett, de hozzáteszi azt is, hogy ők egyébként sem bírják a semmittevést, a téli pihenő sem tart sokáig náluk fejben.
– Már akkor azon jár az eszünk, mikor lesz jó idő, mikor lehet újra vetni és a kertben tevékenykedni - mondja Bernadett és látszik, hogy ezzel a család minden tagja mélységesen egyetért.
Forrás: VAOL.hu
